Egy héttel ezelőtti Facebook bejegyzésében Gyurcsány Ferenc élesen bírálta azokat az ellenzéki pártokat, akik az új alkotmánybírák megválasztásában együttműködnének a Fidesszel. Véleménye szerint a demokratikus ellenzéknek inkább bojkottálnia kell a folyamatot, aki pedig mégis leül a tárgyalóasztalhoz, az árulást követ el.

Kétségtelen tény, hogy az elmúlt években az Orbán-kormány radikálisan átalakította az alkotmányos berendezkedést, sokszor valóban megkérdőjelezhető módon. Ráadásul már a nyakunkon van az alaptörvény következő módosítása is, amely az ún. „terrorveszély-helyzet” bevezetését tenné lehetővé. A folyamatot sokféleképpen lehet értelmezni, mindazonáltal amíg az Európai Unió működőképes, nyílt diktatúrától én nem tartanék. A demokrácia nyílt felszámolása egyet jelentene a Brüsszellel való szakítással, márpedig a Nyugat pénze nélkül az Orbán-rezsim kártyavárként omlana össze.

A kérdés inkább az, hogy a baloldali ellenzék tényleg jó úton jár-e akkor, amikor ilyen radikális kirohanásokat intéz a rendszer ellen, vagy amikor például azzal fenyegetőznek, hogy a kiosztott trafikot, földet, vagyont vissza fogják venni, a rezsimet kiszolgáló magas beosztású személyeket felelősségre fogják vonni stb.

A parlamenti politizálás keretei között természetesen sokféle taktikai húzás elképzelhető, ezek egyike lehet a kétharmados döntések bojkottálása. De nem mindegy, hogy ez milyen stratégiába illeszkedik, mik a hosszabb távú célok.

Amennyire én látom, a baloldal számára most az a fő feladat, hogy visszanyerje a szavazók bizalmát. Attól tartok, hogy az eltúlzott háborús retorika nem alkalmas arra, hogy valódi tömegbázisra tegyen szert az ellenzék. A baloldal ugyanis új szavazókat leginkább két irányból tudna szerezni: egyrészt a kb. 30-35%-ra becsült bizonytalan, pártot választani nem tudók táborából, másrészt a Fideszből kiábrándultak köreiből.

Lehet, hogy tévedek, de szerintem a politikailag inaktív szavazók meghódítására egyáltalán nem alkalmas ez a fajta beszédmód. Közöttük valószínűleg sokan vannak olyanok, akiknek éppen az állandó gyűlölködésből van elegük, vagy sokkal inkább foglalkoztatják őket a napi megélhetés problémái, mintsem érthetetlennek tűnő viták az alkotmányról.

Másrészt az ellenzék számára a legfőbb kihívást az ún. „centrális erőtér” szétrobbantása jelenti. A baloldal komoly áttörést csak akkor tud elérni, ha sikerül megosztania a Fidesz szavazótáborát és az Orbán-rezsimben csalódott polgárokat a saját oldalára állítja. Ehhez azonban inkább egy pozitív hangvételű, a jelenleginél sokkal pragmatikusabb irányvonalra lenne szükség. Egy olyan programra, amely életképes alternatívát tár a szavazók elé, amely képes rávezetni őket arra, hogy az Orbán-rezsim egy groteszk, oligarchikus rendszert teremtett, amely már rég megtagadta a párt eredeti értékrendjét. Ugyanakkor azt is világossá kell tenni, hogy az új kormány nem fog gondolkodás nélkül minden korábbi intézkedést visszavonni, nem az lesz a célja, hogy romboljon, hanem az, hogy jobbá tegye a rendszert.